Vajon hány ilyen leszavazott, elbukott előterjesztés után hagyják a tisziviselőnek beültetett civiljei, hogy ahh, hagyjuk, ideje új állást keresni,
s vajon hány előterjesztésének leszavazása után törik meg maga a nagy Ütésálló Gergely? Hány sikertelenül elrendelt szabálytalan szünet után látja be, hogy térdelnie kell és szeretni?
Lefekszik ez majd mindenkinek.
Nem sok más lehetőség mutatkozik. Meg hát főpolgármesterségből könnyebb újra nekifutni a miniszterelnökségnek.
Hát, nem lesz könnyű, de Karácsony tisztában van ezzel. Azt hiszed, hogy valami újat írtál?
Sajnos, rossz húzás volt a DK-MSZP-Párbeszéd szövetség nevében indulni, simán megnyerte volna úgy is, ha a saját nevében indul (ez sincs kizárva ugyanis), nem kellett mögé párt, akkor is győzött volna.
Merthogy messze nem a párttámogatásáról van szó, Karácsonyt szeretik az emberek (a többség) és elismerik az erőfeszítéseit, amiről ti szándékosan hazudoztok itt.
Viszont az a tény, hogy egy pártszövetséggel indult, azt is eredményezi, hogy míg őrá szívesen voksolnak, a mögötte lévő pártokat nem támogatják. Ez az indulási mód kifejezetten a DK-MSZP-Párbeszédet gyalulja le, dehát ők tudják.
Karácsony marad a főpolgi, ebben kivétel nélkül minden kutatás megegyezik. És a közvélemény is így tudja, kivéve persze, titeket, fanatikus rágalmazó fidesznyikeket.
Ti hiszitek csak azt, hogy a ti véleményetek mérvadó, hihetetlen és határtalan gőgötökben, de csak kisebbségben vagytok.
Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt arra kérte Karácsony Gergelyt, hogy ne meneküljön a viták elől, és fogadja el a felkéréseket.
„A friss sajtóhírek szerint Karácsony Gergely tegnap teljesen mondvacsinált indokokkal lemondta az ATV által szervezett főpolgármester-jelölti vitát. Miközben Dobrev Klára napi öt posztban kéri számon Magyar Pétert azért, hogy miért nem vitázik minden ezt felajánló jelentősebb csatornán, a DK saját főpolgármester-jelöltje csak kibúvókat keres a viták elől” – hívta fel a figyelmet közleményében Vitézy Dávid a Media1 által közölt információ alapján.
Költségvetési csalás, pénzmosás, hűtlen kezelés, valamint hamis magánokirat felhasználásának megalapozott gyanúja miatt feljelentést tett a NAV-nál Budai Gyula Karácsony Gergely 2019-es főpolgármesteri kampányának ügyében, írja a Magyar Nemzet.