Romániában már 1991 óta működik a szélsőségesen magyarellenes és soviniszta nézeteket valló Nagy Románia Párt, amelynek elnöke Corneliu Vadim Tudor, a főtitkára pedig Gheorge Funar, akik elsősorban szélsőséges, idegengyűlölő, magyarellenes kijelentéseikről és tetteikről híresültek el. Ez a párt egészen 2008-ig parlamenti képviselettel rendelkezett és volt idő, amikor a harmadik legerősebb politikai csoportosulásnak számított.
A Kárpát-medencei magyarság legnagyobb lélekszámú rendezvényei közé tartozik a hétvégén megrendezésre kerülő pünkösdi búcsú a székelyföldi Csíkszereda melletti Csíksomlyón. Ilyenkor nem csupán Erdély területéről, hanem Magyarországról és azon túlról is komoly tömegek kelnek útra, hogy együtt ünnepeljenek többszáz kilométerre a jelenlegi magyar határtól. A hosszú út tele van épített örökségünk remekműveivel a Partium és Erdély területén is. Mennyi híres magyar kötődésű műemléket ismersz fel:
"menyem csikszeredai szulei a legvadabb fideszesek az allampolgarsag MIATT"
Szólj nekik, hogy mielőbb jöjjenek ide, az index-re is fórumozgatni, ne csak a kormánypropagandán éldegéljenek. Hátha tanulnak itt valami értelmesebbet is.
"csunya dolog a Roman SOVINIZMUS ellenunk de nem lehet tobbet tenni mint orban a tobb haborut jelenteni aminek VEGE az LENNE hogy a tisza lenne a Roman hatar"
A románok lehetnek soviniszták, a magyarok meg nem tiltakozhatnak ez ellen és nem követelhetik vissza területeiket, mert az már háborús okot jelentene?
És hogyan kezelné ezt az EU meg a NATO? Szabad kezet adna a román agressziónak? Az érdekes lenne, ahogyan az is, hogy a határok csak a magyarok kárára módosulhatnának újra, a javunkra pedig nem.
Ez csak egy felmérés, ami nem tudni, hogy mekkora hányadát képviseli az ottani magyarságnak.
Orbán meg 1989-ben is nagy ívben tett a revízióra. Ő egy alattomos Kun Béla 2, ahogy írtad is már, akinek csak a hatalom kell az ország felett, legyen az bármekkora.
Semmit nem érsz az autonómiáddal, ha az oláh dönt abban is a legfőbb dolgokról, ha az övé az a föld, amin van. Az csak egy jelképes dolog, de sem önálló külpolitikája, sem önálló belpolitikája, sem önálló gazdaságpolitikája nincs.
Nesze semmi, fogd meg jól dolog, mint az orbáni Összetartozás napja a Trianon-emléknap helyett, meg a határok feletti nemzetegyesítés a valódi területi revízió helyett.
Tudnád esetleg prezentálni Köpeczi BélaNemzetképkutatás és a XIX. századi román irodalom magyarságképe (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1995) c. könyvének ingyenes letölthetőségét...?
Besszarábia egyesülése Romániával az egyházon keresztül történik, és már elkezdődött - jelentette ki Constantin Olariu, a Besszarábiai Ortodox Egyház szóvivője. Mint fogalmazott, „az egyház mindent megtesz azért, hogy ez az egyesülés a lelkek szintjén megtörténjen, azután pedig - ha Isten is úgy akarja - területi szinten is megvalósul az egyesülés”:
Annyi látható, hogy a román határhoz közeli területeken él a legtöbb ortodox hívő, legtöbbjük román nemzetiségű magyar állampolgár. A számuk is növekszik, 2001-hez viszonyítva több mint hét százalékkal vannak többen:
"Egy három mondatos bekezdést szán az amerikai külügy a magyar sérelmekre a Romániáról szóló emberi jogi jelentésben"
A felcsúti Néró és külügye valahogy nem csipkedik magukat a revízió ügyében, dehát Orbánka legjobb amerikai barátja: Trump is Romániát akarta újból naggyá tenni - legalábbis ama ajándék sapka felirata alapján.
Gömböc kis miniszterelnökünk úgy látszik nem akarja nyugtalanítani területrabló szomszédainkat holmi területi vitákkal, meg az elszakított magyar nemzetrészek is jó helyen vannak ott, a határon túl, hiszen "történelmi küldetésüket", vagyis a Fideszre való szavazás lehetőségét így is megkapták.