Ismeretlen tettes ellen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt tett feljelentést Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese egy visegrádi szállodaügylet miatt – hozta le az MTI.
Az ellenzéki politikus hétfői budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az ügylet során a miniszterelnök vejének egyik érdekeltsége 1,6 milliárd forintért megvette, majd 3,6 milliárd forintért eladta az ingatlant, miközben nem hajtott végre értéknövelő beruházást rajta. A félbehagyott, üveghegy-hotelnek is becézett Visegrád Hotel luxusszállodásról van szó. A vevő a MINERVA V50 Ingatlanfejlesztő Alap, melynek alapkezelője a Szíjj László által birtokolt MINERVA Befektetési Alapkezelő Zrt. Az ügyletről június végén számolt be az Mfor.hu és azt is írták, hogy az értékesítésnek köszönhetően milliárdos osztalékot tudott Tiborcz István kivenni a közvetett tulajdonában lévő Hotel VSGRD Kft.-ből.
Ja, meg a Kúriát is a Fidesz nevezte el Kúriának. Azelőtt Legfelsőbb Bíróság volt a neve. Meg volt alkotmányunk, de már nincs, hanem van Alaptörvény. Szóval érdekes amikor pl az ellenzék egy Fidesz által megalkotott dokumentumra hivatkozik és egy olyan szervezetnél keres jogorvoslatot, amit szintén a Fidesz hozott létre.