Én már éreztem így, anyagilag mindenünk megvan de....
Nehéz lenne ezt itt kifejteni, egy kicsit bonyolult az életünk de dióhájban:
A férjem több éve külföldön dolgozik és nagyon hiányzik mindenféle aspektusában.
Mielőtt megkapnám hogy a férjem tart el hozzátenném hogy ő sem az anyagiak miatt ment külföldre és én sem szorulok anyagi támogatásra.
Szerencsére ez az időszak most zárult le az életünkben, nemrég jött haza véglegesen de én tettem az évek alatt megkérdőjelezhető dolgokat amikről nem tud és soha nem is fog kiderülni.
Úgy tűnik, nincs nagy tolongás. Az kizáró tényező, ha sem ilyen érzésem, sem történetem nincsen, vagy attól még érdekel, hogy mit gondolok?
Az élettel való elégedettség a sikerelményekből fakad, nem abból, hogy minden megvan.
Mindenkinek kell egy cél, ami miatt nap nap után felkel az ágyból. Valami, ami ösztönzi. Ha minden megvan, az élet céltalan. A sikerelményhez kell egy cél, ami elérhető s majd azt be is kell teljesíteni. Aztán találni egy következő célt, újra és újra...
Szerintem ennek az eq szinthez semmi köze nincs. Fontos viszont, hogy a pár közös célt találjon, ami mindkettejük ezen igényét kielégíti.
Nem akarom itt kifejteni/taglalni, hogy mi(ke)t éreztem már, de…
Az a(z első) tévedésünk, hogy egy tőről fakad e kétféleség: Mindent (is) akarunk és (ezért?) a tökéletességre (alias: teljességre) törekszünk.
- Egy életem van, miért ne hozzam ki abból a legtöbbet – miért is érném be a mindennél kevesebbel? Hát de nem?! Hogy mit? Nem juthat mindenkinek minden? Erről beszélek! Rajta is vagyok az ügyön. Te! Ha ezer évig élhetnék, itt minden az enyém lenne!
- Persze én tökéletes vagyok - ez nem vitás -, de… éppen ezért, elvárhatom-e ugyanezt a körülményektől és másoktól is? Hát még szepi! Adj egy ötöst!
- Valami még hiányzik. Nem tudnám megmondani mi az, de majd’ szétfeszít a hiánya. Hogy ez paradoxon? Azt hittem, a barátom vagy.
- Hát elmész te a ...csába! Miért volnék én belül üres? Várj! Akár még igazad is lehet. Mert tényleg egyféle üresség az, amit érzek. Jut eszembe: hogy fájhat ennyire a semmi? Tanultam filozófiát...
- Neked (szerinted) tényleg nem hiányzik semmi az életedből? Mucikám, hát ilyen keveset éltél? Na figyelj! Voltál már két nővel egyszerre? Nem a lányoddal meg a nejeddel egy szobában, te barom. Hanem úgy! Na látod! És akkor most mondd azt, hogy ez neked nem hiányzik.
- Hogy a család? Csupa lemondás. De ezt te is tudod, egy cipőben járunk. Mégis azt vallom: meg kell hozni ezt az áldozatot. Persze amikor és ahogyan csak lehet, megélem az életet – ez evidencia; de egyre ritkábban adódik ennek lehetősége. Nem is szólva a kulturális különbségekről – no persze nem az eszébe szerettem bele; csak magamat okolhatom.
Éreztél már olyat, hogy „mindenem megvan, DE”? Vagy mindig ezt érzed?
A külső szemlélő által rendezett körülmények között élő család látszata, jó egzisztencia, kifelé mosoly. Aztán belül meg a társas magány érzése. Persze ez csak akkor van így, ha a felek EQ szintje jelentősen eltér egymástól. Akkor viszont emésztő.
Szeretném olyan hölgyek (és urak – nehogy diszkriminatív legyen 😊) történeteit olvasni, velük beszélgetni, akik magukra ismertek a topikindítóból. Nem tudom, digitálisan alakulhat-e ki lelki társság, de hátha tudjuk (jó) ötletekkel segíteni egymást és/vagy átsegíteni egy nehezebb életszakaszon.
(Amikor eldöntöttem, mindenféle közösségi oldal helyett a „jó öreg Törzsasztalon” próbálkozom, nem számítottam arra, csak a HUSZ topikok pörögnek. Bízom benne, találok valaki(ke)t, aki(k) hasonló cipőben jár(nak) és idetalál(nak)…)
